Léghajó kurzus családi napköziseknek

Július 10-én, szombaton tartottuk az első Csana kurzust. A családi napközik olyan intézmények, ahol egy-egy család vállalja több bölcsis, ovis korú gyermek nappali elhelyezését. A családi napközik nem egyszerűen gyermekmegőrzők, oktató, nevelő munkát is végeznek, komoly ántsz előírásoknak kell megfelelniük. A családi napközis nevelőket a Csana akkreditált oktatásai keretein belül képzik. A 30 órás képzésben a Léghajó Program végzi a gyermek-elsősegély oktatást. Így az oktatáson részt vettek ugyanúgy megismerkedtek a mindennapos problémákkal, mit a láz, hasmenés és a komoly helyzetekkel, mint pl. a súlyos balesetek, félrenyelés, égés, bölcsőhalál. Mindenki megtanulta az alapfokú csecsemő- és gyermek-újraélesztés technikáját. Számunkra érdekes, hogy a családi napközis nevelők viszonya a gyermekelsősegélyhez félúton van a szülői felelősségvállalás és a pedagógusi felelősségvállalás között, aminek nyilvánvaló oka, hogy nem csak a saját gyermekeikre vigyáznak a családi napköziben, de a többi gyerekkel is bensőségesebb, családiasabb a viszony. Előremutató, hogy szemben sok más magas szintű képzéssel a Csana tanfolyamait elvégzettek hatékonyan tudnak beavatkozni, ha egy gyermek bajba kerül.