ELSŐSEGÉLYNYÚJTÓ KURZUSOK SZÜLŐKNEK, LAIKUSOKNAK

Ha Ön a KAMASZKORI VÉSZHELYZETEK könyvet keresi, kérjük kattintson ide.

Léghajó Program célja, hogy jól használható, gyakorlati ismereteket nyújtsunk szülőknek azokban a helyzetekben, ha gyermekük betegség vagy baleset miatt veszélybe kerül. A témában jártas orvosok, diplomás nővérek megtanítják pl. a lázcsillapítás hatékony módszereit, hogyan lehet felismerni és mit kell tenni lázgörcs alkalmával, és beszélünk az égésről, a félrenyelésről és a bölcsőhalálról is. Kiemelt jelentőségű az újraélesztés oktatása, amit a Léghajó Programot elvégzők speciális babákon gyakorolnak.

Kurzusainkat 2004. óta folyamatosan tartjuk. Az eltelt időkben több mint 3000 szülő, nagyszülő, babysitter végezte el a Léghajó Programot. Kis csoportos foglalkozásaink kb. 5 óra időtartamúak.

Bár a képzések többségét Budapesten tartjuk, az országban bárhol lehetőség van Léghajó Program megtartására, ennek részleteiről itt olvashat.

Követjük az európai tudományos társaságok ajánlásait, mely szerint akkor hatékony az újraélesztés-oktatás, ha kis csoportokban, személyre szabottan végezzük. Nem elég a technikát megmutatni, azt minél többet gyakorolni is kell, csak akkor alkalmazhatjuk később éles helyzetben hatékonyan. Ha az újraélesztésről szeretne anyagokat letölteni, kattintson ide.

2006-tól óvónőknek, bölcsődei gondozónőknek, tanároknak is tartunk kurzusokat, amiről itt olvashat részleteket.

A Léghajó Programon részt vett szülőktől itt olvashat véleményeket, történeteket.

További részletek a Léghajó Programról…

Időpontkérés, jelentkezés

E-mail-ben:
leghajo@leghajo.hu
Telefonon:
06-30-590-3435